Az egészséges embernek naponta körülbelül száz hajszála hullik ki. Nincs ok az aggodalomra addig, amíg a szálak folyamatosan cserélődnek, és egyenletesen oszlanak el az egész hajas fejbőrön. Ha azonban ezt a mértéket jelentősen meghaladja a hajhullás, az lelkileg is hatással lehet az érintettekre.
A hajhullás terén az áttörést a Bonni Egyetem nemzetközi kutatócsoportja érte el. Hat év munkájával sikerült beazonosítaniuk azt a gént, amely felelős egy ritka kopaszodási fajta öröklődéséért. Ők fedezték fel elsőként azt a receptort, amely szerepet játszik a haj növekedésében. Most azt remélik, hogy új kezelési módszereket fejleszthetnek ki a hajhullásra. A tanulmány a Nature Genetics márciusi számában jelenik meg, de január 24-től már elérhető az interneten.
"Habár ez a fajta kopaszodás meglehetősen ritka, fontos lehet számunkra a hajnövekedés mechanizmusának megismerésében” – állítja a kutatás vezetője, Regina Betz. A betegség öröklődik, a férfiakat és nőket egyaránt érintheti. A betegek már gyermekkorukban elkezdenek kopaszodni, majd az életkor előrehaladtával a hajhullás fokozódik.
A betegséget genetikai elváltozás okozza. Megakadályozza, hogy a hajhagymák felületén levő receptorszerkezetek rendesen kialakuljanak. Ez a hajnövekedésben fontos szerepet játszó receptor eleddig ismeretlen volt a tudósok számára.
Markus Nöthen professzor szerint a hibás receptorstruktúra a G-fehérje által összekapcsolt receptorok típusába tartozik. Ez jó hír, mivel ezek jól kezelhetők gyógyszeresen. A kutatók beazonosítottak továbbá egy belső elválasztású hírvivőt, amely összeköti a hajhagymát a receptorral. Ez lehetőséget ad új hatóanyagok kidolgozására.
A csapat egy másik tagja a mekkai King Faisal kórház bőrgyógyásza Khalid Al Aboud felelt a klinikai esetek tanulmányozásáért. 2002-ben a fent említett ritka betegséget vizsgálták egy Szaúd-arábiai család tagjain. A tudósoknak sikerült elemezni a családtagok DNS-ét. A család genetikai állománya adta a kutatócsoport számára a kulcsot a hajnövekedés és hajhullás alapjainak megértéséhez. A tudósok most abban reménykednek, hogy ez az egyedi eset olyan fejlesztéseket eredményezhet, amely a jövőben a betegek szélesebb körének is előnyére válhat.