A szédülés "ártalmatlan" egészen addig, amíg cska ritkán jelentkezik, enyhe lefolyású, rövid ideig tart, okokra vezethető vissza, konkrét előzményhez köthető (pl. átmulatott éjszaka, időleges túlhajszoltság, koplalás, betegségből való lábadozás). Ilyenkor a panasz úgymond házilag is orvosolható. Ám, ha egy hétig is kínoz a szédülés vagy havonta többször visszatér, ha erőssége fokozódik, s egyre kellemetlenebb, akkor érdemes utánajárni az okonak. Kivált amikor más tünet (fejfájás, hallásromlás) is társul hozzá.

A szédülés igen sokféle lehet - iránya, intenzitása, időbeli lefolyása szerint -, ezért a fajták részletezése helyett, inkább a háttérben meghíúzódó elváltozásokat, főbbbetegségeket ismertetjük. Ebben Dr. Simon Judit otoneurológus, a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat igazgatóhelyettes-főorvos segít. Munkahelye az egyetlen olyan kerületi szakrandelő, ahol, a doktornő vezetésével, szédülés ambulancia működik, már hét éve. Füll-orr-gégész, szemész, ideggyógyász, reumatológus és röntgenorvos próbálja kideríteni a "szédülök" panasszal havonta bekopogtató 25-30 páciens eredendő baját.

A tünet oka az egyensúlyozószerv működési zavara, valamilyen betegség által való érinetettsége, ezért a főszerep általában Dr. Simon Juditnak jut. Az említett szerv rendkívül kiterjedt reflexpályán mozog. Kiindul a fül möggötti sziklacsontban elhelyezkedő belső fülből, s innen egyrészt a szemmozgató izmokhoz, másrészt a gerincvelőn keresztül a végtagok és a törzs izomzatához vezet. Közben az agyközpontben futó bonyolult pályái "átszövik" az agyat, s az agytörzsben többször átkapcsolódnak. Az egyensúlyozószerv mindkét oldalon szimmetrikusan szervezett. Dr. Szentágotai János szemléletes példájával azt mondhatjuk, hogy a lovaskocsi mintájára működik. Amennyiben a gyeplő (a szóban forgó szerv) mindkét oldalon egyformán feszes, a szekér (a testünk) egyenesen megy. De ha feszülése az egyik oldalon csökken, akkor a kocsi az ellenkező irányba fordul. Egyensúlyzavar lép fel, amelyet szubjektíven szédülés kísér.

Az egyensúlyozószerv gondoskodik testhelyzetünk megtartásáról, illetve a mozgások összerendezettségéről, a célirányos mozgásokról. Ezt nem egyedül, hanem az érzékszervek (szem) közreműködésével teszi, de a feladatban részt vesznek pl. az izmokban, ízületekben elhelyezkedő úgynevezett mélyérző idegvégződések. Ha az egyensúlyozó-rendszer pályáiban, központi idegrendszeri centrumaiban vagy akár a sziklacsontban található ingerfelvevő végkészülékekben valami károsodik, akkor már észlelhető az egyensúlyzavar, szédülés - magyarázza Simon főorvosnő.

A károsodást a legkülönbözőbb típusú kórok - leggyakrabban talán az ér- és keringési betegségek - kiválthatják. Az egyensúlyozószerv ugyanis rendkívül érzékeny a vérellátásra: a legkisebb zavarra, átmeneti hiányra is szédüléssel "reagál". Többnyire a hátsó agyi verőérnek, illeve ágainak átmeneti vagy végleges beszűkülése a bűnös. Ez adódhat vérnyomás-ingadozásból. Az alacsony vérnyomásúak hajlamosabbak a szédülésre, amit könnyen magtapasztalhatnak, ha például gugolásból hirtelen felállnak. Ilyenkor nem kap kellő "muníciót" az érintett terület, a szív nem tud megfelelő enrgiával vért pumpálni ezekbe a magasan fekvő erekbe. Másrészt, a hirtelen felegyenesedéssel az álló hekyzetben kiváltódó ún. ortosztatikus reflex 5-10 Hgmm-es vérnyomásesést eredményez. Ez pedig az egyébként is alacsony vérnyomáshoz hozzátéve, elég arra, hogy elsötétedést, csillaglátást, kellemetlen imbolygó megszédülést okozzon.

Az iménti jelenség akkor tekinthető kórosnak, ha már ájulással is együttjár. De a magas vérnyomás - a többségre inkább ez jellemző - ugyancsak rossz hatású, a nagyobb érték általában érszűkületet idéz elő az adott vérellátási területen. A nyakcsigolyákra kifutó hátsó agyi verőerek a nyaki meszesedések folytán ugyancsak beszűkülhetnek. A foglalkozás (az íróasztalhoz, munkapadhoz kötött), a kevés vagy éppen túlzott testmozgás (versenyszerű sportolás) idő előtt elindíthatja a nyakcsigolyák kopását. A reumatológiai betegségek, nyaki degeneratív elváltozások, meszesedések tehát indirekt módon okozhatnak szédülést.

Az egészségetlen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a káros szenvedélyek mind provokálják a keringési rendzsert. A túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség szorosan összefügg az érfalelváltozásokkal, érszűkületekkel, s a jelei már 40-50 éves kortól mutatkoznak (főleg az arra hajlamosaknál), s az idő előrehaladtával pedig egyre gyarapodnak. Lévén, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekben élen járunk, s a mozgásszervi bajok is népbetegségnek számítanak nálunk, ennek alapján ki is jelenthetnénk, hogy "szédülős" nemzet avgyunk, de kifejezetten erről a panaszról nincsenek statisztikai adatok. A doktornő tapasztalatai szerint a 60 év felettiek mintegy 70%-a múló vagy komolyabb formában együtt él ezzel a korántsem kellemes érzéssel.

A szédülés eredőjének kiderítése mindenkor egy általános kivizsgálással kezdődik. Már a fül, a hallás, az egyensúlyozószerv alaposabb szemrevétele megmutatja, hogy milyen irányban kell továbbhaladni. Igen tipikus a nyakcsigolya meszesedése és a keringési probléma okozta szédülés, ami a fej- és a testhelyzet megváltoztatásakor lép föl és rövid ideig tart. A beteg hirtelen megfordul vagy hajolásból áll fel, s ekkor elsötétül körülötte a világ, megtántorodik, kapaszkodnia kell, esetleg le kell ülnie. A szédülés pár másodpercig tart csupán, ha túl erős, hányinger kísérheti. Az említett mozgások általában újra és újra szédülést váltanak ki. Ideggyógyászati, szemészeti, adott esetben részben a fülre, részben a nyakcsigolyákra is kiterjedő röntgenvizsgálattal, valamint a nyaki nagyerek ultrahangos vizsgálatával pontosítják az orvosok a diagnózist. Értágítóval, keringésjavító gyógyszerrel, a nyaki gerincelváltozások fizikoterápiás kezelésével (úszás, gyógytorna, ultrahang) próbálják befolyásolni.

Az érrendszeri-keringési eredetű szédülésekkel kicsit összefügg az ún. Meniére-betegség, mely nevét arról a francia orvosról kapta, aki a XIX. század végén először írta le a tünetegyüttest:

nagyon erős forgó jellegű szédülés, fülzúgás és átmeneti halláscsökkenés.

A többórás rohamot kísérheti hányinger, hányás. Jellemző, hogy egyénenként változóan hetente, havonta, félévente ismétlődik, s általában az alacsony vérnyomásúaknál és az úgynevezett neurotikus típusúaknál, az idegesebb, szorongóbb embereknél fordul elő leginkább. Bár fiataloknál, 20 éves korban is jelentkezhet - nőknél kicsit gyakrabban - a betegség, de nem túl nagy számban - Simon doktornő páciensei között évente 8-10 ilyen eset fordul elő.

A betegség hatására az egyensúlyozószerv ingerfelvevő apparátusának járataiban lévő folyadék felszaporodik, ez kitágítja a tömlőrendszert, és az ott lévő idegsejtek izgalmi állapotba kerülnek. A roham végeztével a folyadékfelesleg felszívódik. Bár pontosan még nem tisztázott a kóreredet, de feltehetően a belső fül vérellátási zavaráról lehet szó, artériái stresszhelyzetben (amikor a beteg idegesebb) begörcsölnek, s az emiatt kialakuló oxigénhiány eredményezhetia folyadék-felhalmozódást. A rohamok során az idegsejtek előbb-utóbb elpusztulnak, s ha a beteget nem kezelik, maradandó haláskárosodás alakul ki. Teljesen nem süketül meg, de állapota a közepes illetve a nagyfokú halláscsökkenés határáig romolhat. Ha viszont az érintett már atünetek kezdeti észlelésekor orvoshoz fordul, a folyamat jelentősen lassítható.

Jó erdeményt lehet elérni a keringés javításával, a vérnyomás stabilizálásával, valamint közvetlenül a belső fülre ható, a rohamok kialakulását magakadályozó gyógyszerrel. Emellett fontos az egészségesebb, sportosabb életmód és a diéta: az ivásra késztető sós ételek mellőzése, a folyadékfogyasztás csökkentésa. szükség esetén kérhető a pszichológus, pszichiáter segítsége is. Mindezekkel együtt tünetmentessé tehető a beteg, így elhagyható a gyógyszerek szedése, s a panaszok újbóli jelentkezésekor kell csak felkeresni az orvost.

A Meniére-szindróma felfedezéséhez a hallás és az egyensúlyozószerv ellenőrzése mellett szükség lehet a hallóidegek állapotát felmérő ún. agytörzsi kiváltottválasz-vizsgálatra is. Ez egy abszolút objektív mérési módszer. Nem a beteg jelzi a hallásvizsgáló kabinban, hogy hallja-e az adott hangot vagy sem, hanem elektródákat helyeznek a páciens koponyájára, majd az "adagolt" hangingerekre a hallóidegek adnak elektromos válaszokat. A monitoron megjelenő görbe formájából meghatározható a hallásküszöb.

A koponyán belüli daganat kizárására szükség lehet a modern képalkotó eljárások valamelyikére: komputertomográfia (CT) vagy mágnesesrezonancia-vizsgálatra (MRI). A jóindulatú elváltozás, ha a nyolcadik agyidegen található, ugyancsak válthat ki szédülést és halláscsökkenést. Manapság is a műtét az egyetlen megoldás, de mikrosebészeti módszerekkel már kezdeti formában eltávolítható a daganat. A beavatkozás után az adott oldalon a hallás kiesik (csak a másik fülére hall a beteg) és az egyensúlyozó szerv sem működik. Ezt a központi idegrendszer, kiváló regenerációs képessége folytán kompenzálja. Tartósan nem szédül a beteg, legfeljebb bizonytalanabb lesz szürkületkor, sötétben, amikor a látás nem segít az egyensúlyozó szervnek. Műtéti szövődménykény sérülhet az arcizmokat mozgató agyideg (túl közel van a műtéti területhez), de ez kezelehető.

Egyszerű baleset, esés is okozhat szédülést, különösen az agyrázkódás, amikor részben a központi idegrendszer, részben az egyensúlyozószerv folyadékrendszere rázkódik. HA 2-3 nap múltán sem szűnik a közérzetet zavaró tünet, akkor érdemes felkeresni a háziorvost.

Komolyabb sérülés a koponyaalap-törés, amely érintheti a hallást és az egyensúlyozószervet magába záró csontot. Ez azonnali kórházi kezelést és beavatkozást igényel, s a súlyossági foktól függ, hogy később megmarad-e a szédülés.

Ha már a neurológiai eseteknél tartunk, a szklerózis multiplexnek (SM) például elég jellegzetes tünete a szédülés, amennyiben a többgócú betegség éppen az egyensúlyozószervhez kapcsolódik. Ezért megesik, hogy éppen az ambulancián vetődik fel az SM gyanuja, amit további ideggyógyászati vizsgálat igazolaht. A különböző pszichiátriai betegségekre (alkoholizmus, drogfüggőség, pánikbetegség) általában nem itt derül fény, mert a beteg szubjektíven érezhet ugyan szédülést, de ennek nincsenek objektíven megfogahtóokai, szervi elváltozások nem mutathatók ki.

Gyakran találkoznak azonban fertőzésekkel összefüggő szédüléses panaszokkal. Kezdve a baktérium okozta középfülgyulladással, illetve a különböző vírusfertőzésekkel.

Jellegzetes szédülésés tüneteket produkál az egyensúlyozóideg izolált gyulladása: hirtelen, erősen indul hányással kísérve, s hónapok múltán fokozatosan csökken intenzitása, mivel igen lassan gyógyuló betegségről van szó. A betegségek leküzdéséhez vitaminkészítményekkel, gyógyszerekkel támogatják a beteg szervezetét.

Sokszor az ambulancián bizonyosodik be az is, hogy a beteg azért szédül, mert szemüveget kellene hordania, vagy nem megfeleően korrigált a látása. Bizonyos szembetegségekhez (kettős képet előidéző szemidegbénulás, perifériás látás kiesése) társulhat szédülés, mint tünet, ezért a mindenkori szemészeti vizsgálatot nem szabad elmulasztani.

Végeredményben a szakorvos összefoglalója alapján azt mondhatjuk, hoyg bármilyen szervi elváltozás képes áttételesen szédülést okozni. legyen az anyagcserezavar, vérképzőszervi betegség vagy vérszegénység. Utóbbi elég jellemző bakfislányoknál, a menzesz kezdetén illetve a kamaszkori hormonális változások, a hirtelen növés átmenetileg szintén szédülést okozhat.

(Az ambulancia 14 éves kortol házi- vagy szakorvosi beutalóval bárkit fogad.)